Kilencedszer lesz „egy hullámhosszon” az ELKO és a Holesovi Regatta

Kilencedszer lesz „egy hullámhosszon” az ELKO és a Holesovi Regatta photo

Június 21-22-én pénteken és szombaton a Holešovi-kastély kertjét ismét a cseh- és szlovák zenéket-, a jó szórakozást-, és különleges programokat kedvelők töltik majd meg. Kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a környék közkedvelt, látványos fesztiválja, a Holešovská Regata (Holesovi Regatta), melynek fő támogatója ezúttal is az ELKO EP vállalat.

Cégünk, az ELKO EP már évek óta a nagyszabású családi fesztivál legfőbb támogatója. „Büszkén támogatjuk a Holesovi Regattát és csak remélni tudjuk, hogy az ilyen színvonalas rendezvények sora folytatódik a városban.” – mondta el Jiří Konečný az ELKO EP vállalat alapítója és igazgatója. „Társaságunk idén, ezen a rendezvényen is bemutatja az saját fejlesztésű, úgynevezett „Smart Pole”-ját (Okos oszlop), amely többek között a különböző elektromos járművek - mint pl. elektromos autó vagy e-roller - részére kínál akkumulátor-töltési lehetőséget. A látogatók ezt akár ki is próbálhatják, természetesen az oszlop egyéb funkciói mellett."

Egy sor „e-szórakozást” próbálhat ki az „e-játszóterünkön”:

  • ZOO – állatkert, tele IoT tehenekkel, amik villognak, színt váltanak, szeretnek fényképet készíteni és imádják az okostelefonok, táblagépek és powerbankok „gyümölcseit”
  • Elektromos autó – Ön is meglepődik majd, mennyire egyszerűen tölthető egy elektromos autó az iNELS Smart Pole segítségével
  • Elektromos roller – próbáljon meg szlalomozni, vagy menjen egy kört a területen…
  • Csónakázás – romantikus túrák a kastélyparkban található tavon. Ideális, ha nem a „hagyományos” randevúra vágyunk… 

Emellett nem csak különféle szórakoztató versenyekre készülünk, hanem számos újítást mutatunk majd be cégünk termékköreiből, például az OkosMezőgazdaság témájában, vagy pl. az IoT szegmensben a Smart City-k számára fejlesztett iNELS Air termékek közül. A látogatókat évek óta nagyon érdekli az iNELS okosotthon-rendszer kipróbálása is, melyet szintén megtehetnek majd a helyszínen. A rendszer automatizálja az épület működését és nem csak a kényelem új dimenzióját, de rengeteg megtakarítást is hoz felhasználói életébe. 

Mint minden évben, az érdeklődők számára ELKO EP nyílt napot is tartunk szombaton (jún., melynek során körbejárhatják cégünk központját, a gyárcsarnoktól a raktáron át a fejlesztési részlegig és megismerhetik vállaltunk tevékenységét és megoldásait.

Holesovi Regatta rengeteg sztár fellépővel:

A Holesovi Regatta pénteki programját „Szlovák Party”-nak hívják. A slágergyáros Vašo Patejdl indítja majd bandájával, olyan számokkal, mint "from Elán to Fontána".Őket követi a Desmod nevű banda Mário Kuly Kollár vezetésével, majd a legendás Tublatanka következik Maťo Ďurindával. 

A szombat este is a zene jegyében telik majd. Az énekes Richard Krajčo harmadik alkalommal vesz részt a Regattán, ezúttal a szaxofonos Nikos Grigoriadissal kiegészülve, akik Kryštof legnagyobb slágereit húzzák majd, akusztikus verzióban. Mellettük bulizhatunk még a swing-showmester Ondřej Havelka és a Melody Makers-re, Jelen-re, Wohnout-ra vagy a Tata Bojs-ra – ők a Regatta 30 éves jubileuma alkalmából egy teljes egy órás szettet adnak majd a legismertebb számaikból, a fináléban pedig jön a várva várt attrakció, a tűzijáték

Kísérő programok a fiataloknak és az idősebbeknek:

A nagyszerű zenekarok és énekesek előadásai mellet egy sor kísérőprogramon is szórakozhatnak a látogatók. Hagyományosan a legnagyobb érdeklődés a „furcsa hajók versenyét” és a vízen átnyúló pallóhídon történő biciklis átkeléssel próbálkozókat szokta övezni. (Igen, ez pont olyan mulatságos szokott lenni, amilyennek hangzik) Lesz még ott sárkányhajózás is és számos más attrakció, amelyet a résztvevők természetesen teljesen ingyen kipróbálhatnak- és használhatnak. 

Kötéltáncos workshopok a látványos sportág világbajnokainak felügyeletével, gyermek-sarok a kastélyban egy sor szuper programmal, pl. bábszínházzal (amely az éppen a kastélyban zajló bábszínház kiállítás bemutatója is lesz egyben). 

Jó tudni, hogy a gyermekek 7 éves korig szülői felülettel ingyenesen vehetnek részt a rendezvényen, emellett a látványosságok és programok is ingyenesek. A rendezvény szervezői, a Whale Program folyamatosan bővíti a kínálatot, ha egy kis további meggyőzésre lenne szüksége: www.holesovskaregata.cz 

Várjuk szeretettel, jöjjön el Ön is! Ha bármilyen kérdése van az eseménnyel kapcsolatban, ne habozzon felvenni a kapcsolatot velünk: info@elkoep.hu 

Kilencedszer lesz „egy hullámhosszon” az ELKO és a Holesovi Regatta photo
: 23. 05. 2019

Naptár

<
Október 2019
>
  •  
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • 21
  • 22
  • 23
  • 24
  • 25
  • 26
  • 27
  • 28
  • 29
  • 30
  • 31

Kapcsolat

Általános

+36 1 40 30 132
info@elkoep.hu

Műszaki támogatás

+36 70 38 76 465
porempovics@elkoep.hu